META probléma

 Bálint Mészáros

  2019.06.11. 12:43

A modern szoftver iparnak megvannak a saját paradigmái. Van, amit átvett más hosszabb életúttal rendelkező tudományok rendszereiből és van, aminek a fejlődését indukálta azokban. A matematikával való szoros szimbiózisa nyilvánvaló, de személy szerint ugyanolyan fontosnak tartom a filozófiával való kapcsolatát. Azzal foglalkozik – függetlenül a számítógéptől – hogy hogyan gondolkodunk a világról, hogyan modellezzük azt, hogyan oldunk meg benne problémákat. A blog sorozatban olyan témákat szándékozom érinteni, amik ha nem is új paradigmák, de a jelenlegi fősodor által jellemzően nem alkalmazottak, néha el sem fogadottak. Minden téma egy ilyen paradigmát szándékozik bemutatni egy alkalmazási példán keresztül.

  paradigma etl dokumentáció meta meta probléma

Bővebben  

Oracle Taleo toborzási megoldás bevezetéseinek tapasztalatai

 Adrienn Keszőcze

  2019.05.28. 09:17

Az Oracle Taleo toborzási megoldása a HR területén kínál kiforrott, felhő alapú szolgáltatásokat, melyeket már Magyarországon is használnak. Jellemzően multinacionális nagyvállalatok magyar leányvállalatainál találkozhatunk vele, de már magyar vállalatoknál is történt bevezetés. A következőkben azon bevezetések tapasztalatairól írok, melyekről rendelkezésünkre állnak információk félig struktúrált interjúkból, melyek egy szakdolgozathoz készültek.

  oracle hr taleo toborzási megoldás hr megoldás

Bővebben  

Fapados repülés BI szemszögből

 György Retek

  2019.05.14. 13:00

Korábbi, igen népszerű fapados repülésről szóló blogbejegyzésem elkészülte óta eltelt egy év, újabb egy évnyi adattal és tapasztalattal gazdagodtam, melyet szeretnék megosztani most veletek!

  bi vizuális adatelemzés analitika

Bővebben  

RPA Automation Anywhere módra

 Kálmán Bohus

  2019.04.29. 10:00

Előző cikkünk a UiPath megoldásáról szólt, miután korábban általánosságban bemutattuk az RPA szoftverek jellemzőit. Most az RPA piac másik vezető megoldását, az Automation Anywhere-t (AA) mutatjuk be.

  robotic process automation rpa szoftverrobot automation anywhere

Bővebben  

Betekintés a UiPath RPA megoldásába

 Kálmán Bohus

  2019.04.15. 10:00

Az RPA megoldásokat készítő többtucatnyi cég közül a nagy elemző cégek rendszerint 3 vezető szereplőt emelnek ki: UiPath, Automation Anywhere és Blueprism. Közülük a UiPath megoldását mutatom be áttekintő jelleggel.

  rpa szoftverrobot uipath

Bővebben  

Robotic Process Automation (RPA), avagy a szoftverrobotok munkára fogása

 Kálmán Bohus

  2019.04.02. 12:00

Robotokról hallva elsősorban fizikai eszközökre gondolunk, amik pl. az autógyárakban hegesztik, rakják össze a részeket. Az RPA esetén nem fizikai-, hanem szoftverrobotokról, vagy más néven botokról van szó. Ezeket a speciális szoftvereket azért hívhatjuk mégis robotoknak, mert bizonyos értelemben humanoid módon működnek: egy Windows asztali környezetben képesek más szoftvereket emberi módon, egér és billentyűzet használatát imitálva működtetni. Képesek emailt olvasni és küldeni, weblapokról információt gyűjteni, vállalatirányítási és egyéb szoftverekbe bejelentkezni, és azokat az emberek számára kifejlesztett felhasználói felületen használni: adatokat kinyerni vagy rögzíteni. Virtuális emberként dolgozik, saját felhasználónévvel/jelszóval használja a szoftvereket.

  robotic process automation rpa szoftverrobot

Bővebben  

Folyamatautomatizálás BI eszközökkel

 Tamás Molnár

  2019.03.18. 12:00

A napi munka során számos olyan feladat, van amelyek nagyon alacsony hozzáadott értékkel bírnak, mégis összességében jelentős munkaidő mennyiséget emésztenek fel! Az ilyen jellegű feladatok legtöbbször egyszerű logika mentén megoldhatóak, így az automatizálásra különösen alkalmasak. Hogy mindezt hogyan oldhatjuk meg, arra mostani blogposztunkban mutatunk be egy lehetséges megoldást!

  power platform

Bővebben  

Adatelemzés a felhőben

 Tibor Sánta

  2019.03.04. 12:00

A modern cégek temérdek mennyiségű adatot állítanak elő, tárolnak, és dolgoznak fel működésük során, melyek kiaknázása és célszerű felhasználása nem triviális, összetett feladat lehet. Az ideális megoldásnak figyelembe kell vennie a különböző felhasználói csoportok eltérő igényeit, kezelnie kell a széttagolt és időnként redundáns adatforrásokat, biztosítania kell a modern vizuális elemzőeszközöket, a gépi tanulás és mesterséges intelligencia eszköztárát, a strukturálatlan és streamelt (valós idejű) adatok feldolgozásának képességét.

  oracle cloud self-service bi bi vizuális adatelemzés analitika önkiszolgáló üzleti intelligencia platform

Bővebben  

CSS Grid - a webfejlesztés forradalma

 Márta Molnár

  2019.02.18. 14:00

Számos cikk és videó található a CSS Grid Layoutról, ahol a 2018-as webdesign trendek fő újdonságaként emlegetik, ami átformálja a designerek és a fejlesztők látásmódját a webfejlesztés terén. De miért is lett ennyire felkapott, mivel tud többet és miben rejlik a népszerűsége?

  webdesign webfejlesztés css grid layout

Bővebben  

Az e-kereskedelem digitalizációja

 Zsolt Berentey

  2019.02.04. 12:00

Az előző cikkben kiveséztük, hogy mi is az a Digital Experience. Most megnézzük, hogyan is formálódik át az e-kereskedelem a digitális átalakulás során. A trendekből az látszik, a digitális transzformáció előrehaladtával várhatóan fel fognak gyorsulni az innovációs ciklusok, gyakrabban lesz szükséges változtatni az aktuális stratégián. A változó igényekhez való adaptálódási képesség kulcskérdéssé kezd válni. Olyan ez, mint az evolúció. Aki nem tud alkalmazkodni a változó környezeti viszonyokhoz, az kihal.

  liferay automatizálás dxp digitális transzformáció digital experience platform e-kereskedelem

Bővebben  

A Digital Experience Platform (DXP) anatómiája

 Zsolt Berentey

  2019.01.21. 00:00

Az elmúlt évek hárombetűs rövidítés-kavalkádjának egyik új és egyre inkább teret hódító tagja a DXP vagy Digital Experience Platform. A Gartner szerint a DXP egy olyan integrált szoftver rendszer, amely széles körű célközönség megszólítására és megtartására alkalmas digitális csatornák széles skáláján. A cégek a DXP-t főleg weboldalaik és portáljaik, valamint mobil alkalmazásaik kiépítésére és folyamatos fejlesztésére használják. Sima ügy. Vagy mégsem? Elég nehéz két mondatban megfogalmazni azt, hogy miért is van szüksége egy cégnek DXP-re. Próbáljuk meg először is egy kicsit felboncolni ezt az ügyesen összerakott hárombetűst.

  liferay automatizálás dxp digitális transzformáció ügyfélelégedettség ügyfélélmény digital experience platform

Bővebben  

Digitális forradalom és a fogyasztói élmény

 Tibor Sánta

  2019.01.07. 09:00

A technológia rohamléptekkel fejlődik. A fogyasztók lépést tartanak a digitális vívmányokkal, és saját életük és munkájuk során ugyanezt várják el szolgáltatóiktól, kedvenc boltjaiktól és munkáltatójuktól is. Az üzleti siker fő garanciái az ügyfélkapcsolatok ápolása és a magas színvonalú fogyasztói élmények nyújtása, amit kiterjedt adatelemzéssel, integrált üzleti folyamatokkal és színvonalas szolgáltatásokkal lehet elérni.

  digital transformation customer experience automatizálás digitális forradalom change management dxp ipar4.0 platform

Bővebben  

TCO - Total (?) Cost of Ownership

 Zsolt Hajnalka

  2018.12.03. 11:22

Az informatika világában, különösen új projektek, fejlesztések, új beruházások során lépten-nyomon a “Total Cost of Ownership” (TCO) fogalmába botlunk. Nem kell hozzá paranoidnak lennünk, hogy lássuk, milyen gyanús az az ál-pontosság, amit e koncepció kínál, és milyen ambiciózus, amire használói vállalkoznak.

  bi tco

Bővebben  

A BI rendszerek bevezetésének sarokkövei

 Tamás Molnár

  2018.11.19. 12:30

Milyen szempontokat érdemes figylembe vennünk egy új BI rendszer kiválasztása előtt? Gyártói háttér, közösségi támogatás, kezelőfelület, integrálhatóság, és természetesen az árazás... Mind olyan szempontok, amelyeket egyenként is elég összetett kérdést jelenthetnek! A mostani blogbejegyzésünkkel ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását szeretnénk megkönnyíteni!

  tableau power bi bi rendszerek sisense

Bővebben  

BI bevezetés, hogyan?

 György Retek

  2018.11.05. 10:00

Az egyik legnagyobb kihívás, amivel a cégek rendszeresen szembesülnek - és BI feladatkör - a nagy mennyiségű, különféle rendszerekből származó egymáshoz lazán kapcsolódó adathalmazok feldolgozása. Könyvelés, termelés, beszerzés, értékesítés - sokszor teljesen eltérő informatikai háttérrel.

  adatkocka bi etl üzleti felhasználás üzleti intelligencia bevezetés önkiszolgáló üzleti intelligencia adatpiac data mart

Bővebben  

Solving your own Puzzle

 Tibor Sánta

  2018.10.26. 14:00

A Consultant's Creed

  consulting erp insourcing

Bővebben  

Power BI alapozó webinar!

 Tamás Molnár

  2018.06.01. 06:41

Ezúttal egy Power BI alapozó videó megtekintésére szeretnénk invitálni Titeket!

  webinar power bi

Bővebben  

Tableau 2018.1 release

 Kata Rozmis

  2018.05.11. 10:00

Április 24-e nagy nap volt a Tableau-nál. ELISSA FINK – a Tableau marketing igazgatója, aki már 10 éve részese a szoftver egyedülálló missziójának – egyenesen úgy fogalmaz, hogy az adatok új hajnala köszöntött ránk (It’s a new day for data). A Tableau Prep kiadása mellett új termékstruktúrát vezettek be, és egy új verzióval álltak elő, ami már a legfrissebb számozási mód szerint a 2018.1 „nevet” viseli.

 

Bővebben  

Opera és BI

 György Retek

  2018.05.07. 15:13

A globalizáció jótékony hatással van az operajátszásra, globalizálódik a piac. Új eszközökre van szükség előadások megszervezéséhez.

  bi

Bővebben  

Miért építsünk adatpiacokat?

 Zsolt Hajnalka

  2018.04.18. 12:37

Az üzleti intelligencia megoldások egyik klasszikus kérdése: miért építsünk adatpiacokat? Nézzünk egy tipikus esetet! Lássuk, miként tehetjük áttekinthetővé és egységessé az adattárház fölé, de még a riportok alá szükségképpen fölhúzott barkács-réteget.

  adatpiac data mart

Bővebben  

Blog kategória

Címkefelhő

Legutóbbi bloggerek

Bálint Mészáros
Bejegyzések: 1
Csillagok: 0
Dátum: 2019.06.11.
Adrienn Keszőcze
Bejegyzések: 1
Csillagok: 0
Dátum: 2019.05.28.
György Retek
Bejegyzések: 11
Csillagok: 19
Dátum: 2019.05.14.
Kálmán Bohus
Bejegyzések: 3
Csillagok: 0
Dátum: 2019.04.29.
Tamás Molnár
Bejegyzések: 7
Csillagok: 11
Dátum: 2019.03.18.

Kapcsolat