HOGYAN KEZDJÜNK NEKI?

Előző cikkünket folytatva, amikor már eldőlt, hogy egy új BI megoldást akarunk bevezetni, és ennek szervezeti oldalról is megtörtént az előkészítése, rögtön felmerül a kérdés, hogy igen, de melyiket is válasszuk?

A megfelelő BI eszköz kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kell vennünk, hiszen a választásunknak rövid és hosszú távon is meg kell felelnie a vele szemben támasztott követelményeknek. Gondoljunk csak arra, hogy cégünk mai helyzete a jövőben jelentősen változhat, a körülöttünk lévő környezet szintén, ideértve a jelenleg használt szoftvereink - köztük az újonnan bevezetett BI eszközünk - támogatását is!

De lássuk tételesen is, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a megfelelő eszköz kiválasztása során, és hogyan teljesülnek ezek a követelmények három piacvezető megoldás, a Power BI, a Tableau, és a Sisense esetében?

A gyártói háttér

Az első és legfontosabb a megoldás gyártói háttere, hiszen az eszköz jelenlegi és jövőbeli képességeit, megbízhatóságát, támogatását ez határozza meg, ami pedig kihatással lehet a mi üzleti tevékenységünk folytonosságának biztosítására is! Amire itt érdemes odafigyelni, hogy mennyire fejlett jelenleg az eszköz, és milyen biztosítékok vannak arra, hogy ez a fejlettségi szint biztosítva lesz-e a jövőben is?

Ezzel kapcsolatban remek támpont lehet a Gartner elemzőcég évente publikált Magic Qaudrant-ja, ami számos más terület mellett a jelenleg piacon lévő jelentősebb BI eszközöket is évről-évre minősíti a fejlettségük, és a rájuk vonatkozó jövőbeli kilátásokat illetően.

Másrészt érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy a gyártó milyen háttérrel rendelkezik. Egy egy termékes gyártó lehet, hogy minden erőforrását annak az egy terméknek a fejlesztésére tudja fordítani, ami egy gyorsabb, és összeszedettebb fejlesztési ütemet tesz lehetővé, ezzel rövid távon biztosítva egy előnyös pozíciót. Azonban, ha valami miatt mégsem megy úgy a szekér, akkor már nem biztos, hogy lesz miből fedeznie a terméke további fejlesztését, így hosszabb távon akár bizonytalanná is válhat a támogatás.

A gyártói háttér tekintetében egyedül a Power BI mögött álló Microsoftról mondható el, hogy nem egy termékes cég. Ez egyfajta biztosítékot jelenthet a jövőre nézve, de piaci pozícióját tekintve mind a Tableau, mind a Sisense egy igen stabil háttérrel rendelkező megoldás, széles felhasználói bázissal. Tehát ebből a szempontból nyugodtan támaszkodhatunk bármelyik megoldásra.

A közösség, mint támogató erő

Véleményem szerint fontossági sorrendben a következő, amit figyelembe kell vennünk - pláne a modern, önkiszolgáló BI megoldásoknál -, a közösségi támogatás. Ez két szempontból is lényeges! Nekünk, mint felhasználóknak azért, hogy legyenek olyan kurzusok (akár online, akár élő), videók, cikkek, ahonnan megtanulható az adott eszköz használata, legyen olyan fórum, ahol kérdezni lehet más felhasználóktól, ha elakadunk. És nem utolsó sorban legyen helyi képviselete vagy partnere a gyártónak, akihez szintén lehet fordulni.

A termék fejlesztőjének pedig azért elengedhetetlen az aktív felhasználói közösség, és a rájuk (is) való támaszkodás, mert tőlük kaphat olyan nagy számú és mélységű visszajelzést, ami alapján a terméke tovább fejleszthető, javítható. Itt gondoljunk csak arra, hogy az informatikában egy-egy megoldást hány fajta környezetben és módon lehet használni, ezt pedig lehetetlen előre kitesztelni még a legnagyobb cégek számára is. Ellenben ha ebben a munkában a lelkes felhasználók is részt vesznek és támogatják a gyártót, akkor sokkal hatékonyabban lehet felfedezni és javítani az esetleges hibákat, a felhasználóknak pedig nem kell a javításra hónapokat várniuk.

Az eszközök mögött álló közösség szempontjából a piac „aranystandardja” mindenképp a Tableau. A cég kiválóan menedzseli a terméke körül lévő közösséget és figyelmet, rengeteg cikk, oktatóanyag és fórum elérhető a témában. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy a Tableau szereti a dolgokat kézben tartani, és általában az oktatatások, vizsgák a magyar viszonyokat tekintve drágának mondhatók.

A Power BI szintén erős közösségi támogatással bír, rengeteg oldal, blog, tanfolyam található mind online, mind offline formában, ráadásul jóval barátibb összegekkel.

A Sisense itthon talán a legkevésbé elterjedt, így ehhez mérten a tanulás során szinte csak az online anyagokra támaszkodhatunk.

A fejlesztés ütemére viszont egyik terméknél sem lehet panaszunk. Az aktív közösségeknek hála mindhárom termék fejlesztése gyors ütemben zajlik, havi szinten jönnek ki az újabb verziók, javítások. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy-egy új funkció tesztelése hónapokig tart, részben már publikus teszt formájában, így az esetlegesen a végleges megoldásokban maradó hibák viszonylag ritkának tekinthetőek más megoldásokhoz képest.

Integráció

Szintén fontos szempont lehet, hogy mennyire biztosított egy-egy megoldás más megoldásokkal való integrációja. Hiszen hiába jutunk hozzá az új BI eszközünkhöz olcsón, ha nem képes együttműködni megfelelően a már meglévő környezetünkkel, és jó pénzért azt is hozzá kell majd igazítanunk, vagy az újonnan beszerzendő BI megoldást kell egyedi fejlesztések sorával beintegrálni.

A más eszközökkel való integráció tekintetében ezeknek a piacvezető termékeknek a szintjén már nem nagyon érdemes beszélni, mert természetesnek tekinthető a legszélesebb körű integráltság! Mindhárom megoldás könnyen beilleszthető bármelyik környezetbe, az ismertebb adatforrásokhoz kivétel nélkül egyszerűen lehet kapcsolódni, sőt, általában az egyedi megoldásokkal is megoldható a kapcsolat.

Az új rendszer használata

Lényeges kérdés, hogy egy BI eszköz használatát mennyire könnyű elsajátítani, hiszen a felhasználók ellenállása, vagy elfogadása nagyrészt azon múlik, hogy mennyire okoz nekik nehézséget és kellemetlen perceket az egész implementációs folyamat. Márpedig azt ne felejtsük el, hogy a bevezetésben érintett szervezet, vagy szervezeti egység ellenállása mellett - a más szempontból - a legjobban előkészített implementáció is jó eséllyel halálra van ítélve! Éppen ezért, ha van rá módunk, érdemes lehet olyan megoldást választani, ami nem teljesen idegen az eddig megszokott környezettől.

Hogy milyen nehéz a fenti három eszköz használatának elsajátítása, az egy szubjektív dolog, de véleményem szerint alapvetően mindegyik igyekszik maximálisan a leendő felhasználó keze alá játszani.

A Tableau talán a legintuitívabb, mert egy nagyon jól használható és logikus felhasználói felülete van, így már rövid idő alatt viszonylag látványos dolgokat lehet vele készíteni, ezért a kezdeti lépéseket itt a legkönnyebb megtenni. Később azonban a kalkulációknál ez a tempó kicsit belassul.

A Power BI hatalmas előnye, hogy mindegyik része ismerős lehet más Microsoft termékekből (Excel, SQL Server Analysis Services, Access). A kezdő felhasználók is találkoznak számukra ismerős részekkel, ami egyfajta könnyebbséget jelenthet, így a bonyolultabb részeket hamarabb lehet megérteni és elsajátítani, mint a másik két megoldásban.

A Sisense az arany középút: elég kézreálló, és áttekinthető ahhoz, hogy bárki könnyen elsajátítsa, de a kezelőfelülete teljesen egyedi, akárcsak a Tableaunak.

Az ár, mint döntő tényező?

Végül természetesen nem feledkezhetünk meg az árról sem, mint a kiválasztás egyik legfontosabb szempontjáról. Azt itt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy nem mindig az a legolcsóbb, ami annak tűnik! Például a már említett példánál maradva: lehet, hogy az új BI eszközt olcsón megszerezzük, de annak a már meglévő egyéb eszközeinkkel való gyenge integrációja miatt, azokat is kénytelenek leszünk lecserélni vagy fejleszteni, ez pedig végső soron drágábbá teszi a megoldást, mint ha egy magasabb árfekvésű, de jobb integráltsággal bíró eszközt választottunk volna!

A három megoldás esetében ár tekintetében jelentős különbségekről beszélhetünk. Közülük a legdrágább egyértelműen a Tableau. Sajnos az árazás hazai viszonyok közt egyáltalán nem tekinthető barátságosnak, pláne kis-, és középvállalati szinten. Így itthon jellemzően a nagyvállalatok és a multik használnak Tableau-t.

A kis- és középvállalati szinten egyértelműen a Power BI szokott a választott megoldás lenni: egyrészt a jobban differenciált és belépő szinten igen barátságos árazás miatt, másrészt, különösen annak figyelembevételével, hogy az ezeknél a cégeknél a gyakran használt egyéb Microsoft megoldásokkal (Office, Sharepoint, Dynamics, MS SQL) való integrációja tökéletes!

A Sisense árazása teljes mértékben egyedi lehetőségeket kínál, ami mindig a partnerre szabott, így rugalmas, és jobban differenciálható, mint a másik két megoldás.

Összefoglalás

Amennyiben a fenti szempontok alapján ezt a három piacvezető megoldást szeretnénk osztályozni, akkor táblázatos formában a következőképpen foglalhatnánk össze az eddigieket.

Szempont Power BI Tableau Sisense
Gyártói háttér 10 8 7
Közösség, támogatás 10 10 5
Integráció szintje 10 10 10
Elsajátíthatóság, oktatóanyagok 8 9 4
Árazás 9 6 7

1 - Legrosszabb   10 - Legjobb

Talán már a fentiekből is látszik, hogy ahhoz, hogy egy új BI megoldás bevezetése sikeres legyen, és mind rövid, mind hosszú távon kielégítse a vele szemben támasztott követelményeket, pont olyan körültekintően kell az előkészítést elvégezni, mint bármilyen egyéb informatika megoldás esetében. Ne téveszen meg senkit, hogy ezek az eszközök elsőre talán könnyedebbnek tűnnek, mint más vállalati rendszerek! Itt is elmondható, hogy csak egy alapos felkészülés, és a más rendszereinkkel való tökéletes összhang garantálhatja azt a hatékonyságot, ami mellett megmutatkozik ezeknek az eszközöknek a valódi haszna!

Ezért is javasolt egy-egy BI bevezetéshez a megfelelő szakember bevonása, aki a jelenlegi környezetet felmérve megfelelő útmutatást tud adni a bevezetés folyamata során, majd használatnál ez első lépések megtételénél is!

Amennyiben Ön is érdeklődik egy új BI megoldás bevezetése iránt, vagy a meglévő rendszereit szeretné hatékonyabbá tenni, vegye fel velünk a kapcsolatot! Tapasztalt szakembereink bármikor szívesen állnak az Ön, és cége rendelkezésére, hogy az Ön rendszere a lehető leghatékonyabban tudja szolgálni cége igényeit!