Az RPA (robotizált folyamat automatizáció) a nagyvállalatok sikertörténete mindeddig, sok esettanulmány és elégedett licensz-vásárló ügyfél tartozik ebbe a körbe. KKV-k számára azonban sokkal nehezebb olyan eredményeket felmutatni rövid időn belül, amelyért nekik is megérheti belevágni az átalakításba. Ebben a blog bejegyzésben azokat a szempontokat és pozitívumokat gyűjtöttük össze, amik egy kísérletező kedvű vállalat és az Ixenit közös projektjén születtek.

Globális gondolkodás

Az RPA bevezetés egyik legfontosabb eleme a megfelelő folyamatok kiválasztása, amelyekre gyorsan és egyszerűen tudunk jól működő robotokat alkalmazni. Ezek a folyamatok kiszámítható és változatlan kiindulási adatból, kevés szabállyal hoznak létre újakat vagy indítanak el új folyamatokat. Az első automatizált folyamat kiválasztásához az egyik legfontosabb feltétel az, hogy megrendelői oldalról olyan féllel tárgyaljunk, aki a vállalat folyamatait mélységében ismeri és helyesen méri fel azok logikai komplexitását.

Az RPA elterjedésének egyik legnagyobb akadálya, hogy az átlagember nem ismeri az RPA képességeit és határait, ezért mikor folyamatok között kell válogatni automatizálás céljából, minél több folyamatot érdemes egyidejűleg átlátni. Ez sokszor egyszerűbb egy KKV-nál, ahol a szervezeti működés szerepkörei nem elszigetelten működnek, hanem egy globális egészként.

Kísérletezésre késztetés

Manapság szinte az összes piacvezető RPA szoftverszolgáltatónál elérhető ingyenes verzió, kimondottan KKV-k számára. Egyes demó verziók, például a Blue Prism egy hónapos trial verziója, legfeljebb kipróbálásra lehet elegendő. Azonban mind az Automation Anywhere, mind a UiPath rendelkezik olyan csomaggal, mely inkább az alkalmazási helyek száma (vagyis hány számítógépen futtatunk robotokat) és a vállalat mérete szerint korlátoz, időkorlát nélkül. Ez már egy jobb lehetőséget ad kísérleti projektek megvalósítására, valamint arra, hogy a vállalat megismerkedjen az RPA-val.

A másik fontos motiváló tényező, ha az automatizáló szoftverrel könnyen lehet robotokat létrehozni. Egy olyan sok alapbeállítással, egyszerű telepítéssel működő eszköz, mint az Automation Anywhere felhő alapú, böngészőből futtatható programja sokat segít abban, hogy a vállalat belső szakértőket képezzen ki, akik rövid időn belül megtanulják a robot készítését. Ez egyébként a nagyvállalatok stratégiája is, akik belső szakértői csapatot hoznak létre, amely az RPA kiterjesztésével foglalkozik a vállalaton belül, de vállalati területtől függetlenül segít az intuitív, könnyen felfedezhető programfelület és a kész műveleti építőkockák, melyekből a robotok összeállíthatók.

Tanácsadói szerep

Mindez persze csak egy szép elgondolás, amíg az ügyfél ezt nem látja működés közben. Egy sikeres pilot projekt meggyőzőbb lehet, mint bármilyen érvelés és színes bemutató. Esetünkben egy kis, jól leírható folyamatot választottunk, amely egy előkészítő lépés megrendelésekhez, vagyis sok repetitív adategyeztető lépéssel jár, valós napi szintű feladatot jelent és nem okoz problémát, ha a fejlesztés és kísérletezés közben a robot átmenetileg nem működik.

Az elkészült robot egyfelől bizonyítja, hogy egy ilyen folyamat működhet a megrendelő saját, személyre szabott rendszereivel, ugyanakkor egy mintát is szolgáltat, hogy miként építhetünk fel egy automatizáló robotot. Mint szinte minden, a gyakorlatban ez is összetettebb, mint elsőre talán gondolnánk, hiszen sok, ritkábban előforduló esetre is fel kell készítenünk a robotot, hogy minél több helyzetben tudjon az helyesen tovább haladni.

Hogyan tovább?

Az RPA kulcsa, hogy jó folyamatot automatizáljunk. Minél jobban ismerjük az RPA-t a gyakorlatban, minél több kis projektet hozunk létre, annál inkább rááll a gondolkodásunk, hogy észrevegyük ezeket a folyamatokat, és hogy az RPA-hoz igazítsuk, ha még nincsenek optimalizálva. Ahogy a vállalat is növekedhet idővel, úgy az RPA aránya is megnőhet a digitális feladatok megoldásában. Nem utolsó sorban pedig ezek a robot-fejlesztő programok is folyamatosan fejlődnek és újabb funkciókkal bővülnek, ezért érdemes szemmel tartani a legújabb változásokat.

  |

0.0