Az előző blogbejegyzésemben általánosságban írtam az RPA megoldásoknak az élettudományokhoz kapcsolódó vállalkozások üzleti és szakmai folyamataira való adaptálásának lehetőségeiről. Jelen írásomban a szektor tőkeigény és bevétel tekintetében legerősebb ágazata, a gyógyszerfejlesztés, valamint az egészségügyi szolgáltatások területén végrehajtott projektek rövid összefoglalójával illusztrálom a folyamatautomatizálás  létjogosultságát, előnyeit, lehetőségeit.

Amint azt az előző részben kifejtettem, az élettudományokkal - és különösképpen az emberi egészség védelmével - kapcsolatos tevékenységeknek két alapvető, szigorú követelménynek kell megfelelniük, ráadásul egyszerre: a gyorsaság és a pontosság. Ugyanakkor napjainkban a területen működő cégeknek számos komplex elvárást is teljesíteniük kell mind üzleti, mind a kutatás-fejlesztési funkcióik tekintetében. Ezek a funciók a következőképpen csoportosíthatók:

  • Kutatás-fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó feladatok tervezése, szervezése
  • Kísérleti, kutatási adatok kezelése, feldolgozása, elemzése
  • Szabályozóknak való megfelelés, hatósági adatszolgáltatás, engedélyeztetés
  • Panasz- és bejelentéskezelés, ügyfél- és partnerkapcsolatok
  • Ellátási lánc, logisztika, készletgazdálkodás
  • Termelés: termékelőállítás, üzemeltetés, karbantartás
  • Általános üzleti tevékenységek, folyamatok: könyvelés, HR, értékesítés, marketing stb.

A felsorolt funkciócsoportokra egyenként is jellemző az adatok, információk, dokumentumok bevitelét, feldolgozását és tárolását végző rendszerek sokfélesége, a folyamatok magas komplexitása és gyakran az ismétlődő manuális, illetve papír alapú munkavégzés nagy aránya. A különböző funkciók kapcsolódási pontjain pedig kifejezetten felmerül az integráció igénye. Ezek alapján előre jelezhető a megfelelően kivitelezett automatizációs megoldások magas megtérülése.

A következőkben három, a gyógyszerfejlesztés és egészségügyi szolgáltatások terén, az Automation Anywhere (AA) által kínált eszközökkel megvalósult automatizációs projektet mutatok be.

Eli Lilly Japan K. K.

Az Eli Lilly and Company egy 1876-ban alapított amerikai biotechnológiai cég, melynek kutatás-orientált gyógyszerfejlesztési és előállítási tevékenységét olyan eredmények fémjelzik, mint a Jonas Salk által felfedezett polió-vakcina tömeggyártása vagy az első rekombináns DNS-technológiával előállított inzulin termelése. A cég 18 országban működő leányvállalatai közül az egyik az Eli Lilly Japan K. K.

Az utóbbi években a cég működésében az egyik legfontosabb kihívás az ügyfelekkel – betegekkel és egészségügyi intézményekkel – való kapcsolattartás, az igényeik megismerése és elvárásaik minél magasabb szintű kiszolgálása volt. A vállalat 2200 értékesítőjének támogatása, az adminisztrációs terheik csökkentése szintén fontos cél volt, melynek elérésétől az értékesítési tevékenység hatékonyságának növekedését várták. Leányvállalatként a cég részese az Eli Lilly and Company digitális transzformációra irányuló globális törekvéseinek.

2018 júniusától kezdődően az Eli Lilly Japan számos folyamat automatizálását végezte el Automation Anywhere RPA megoldásaival HR, értékesítés, marketing és klinikai kutatási funkciók tekintetében, például:

  • értékesítők jutalékelszámolásra vonatkozó személyre szóló értesítéseinek előállítása és kiküldése
  • orvoslátogatók támogatása, a látogatásokra vonatkozó javaslatok generálása
  • gyógyszerbiztonsági jelentések, biztonsági adatlapok összeállítása

A projekt eredményeként a cég 5 teljes folyamat 30 feladatát automatizálta, 7500 emberi munkaórát és 1.75 millió dollárt megtakarítva ezzel. A változások mind az értékesítők, mind az ügyfelek körében pozitív fogadtatásra leltek.

A jövőre vonatkozóan az Eli Lilly Japan további folyamatok automatizálását tervezi a farmakovigilancia (biztonságos gyógyszeralkalmazás érdekében kifejtett tevékenységek), auditálás és számlafeldolgozás területein.

Forrás: https://cdn.featuredcustomers.com/CustomerCaseStudy.document/Casestudy-Eli_Lilly_9.pdf

Boston Scientific

A Boston Scientific Corporation az orvosi, diagnosztikai és terápiás eszközök széles körét gyártó, amerikai vállalat.

Az automatizáció igénye először a pénzügyi és adóügyi csoportok munkájával kapcsolatban merült fel. A területen dolgozók a repetitív, standard szabályokon alapuló feladatok tömkelegét végezték manuálisan, ami sok időt és energiát emésztett fel. Ez különösen a zárások, csúcsidőszakok környékén rengeteg túlórában nyilvánult meg. A helyzetet nyilvánvalóan tovább rontotta, hogy a fáradt, motivációját vesztett dolgozók többet hibáztak, a hibakeresés pedig tovább növelte az időigényt munkaidőn belül és azon túl. Mindezek következtében a munkavállalók tudásának és készségeinek fejlesztése is elmaradt, ami a cég működésére és fejlődésére is egyre nagyobb hatással bírt.

Az automatizálandó folyamatok feltérképezése után a megvalósításhoz Automation Anywhere szoftvereket használtak.

Az automatizációs projekt fő lépései voltak

  1. A területen zajló üzleti folyamatok feltérképezése, a potenciálisan automatizálható folyamatok kiválasztása és priorizálása az alábbi szempontok alapján:
    • automatizálástól várható, számszerűsíthető eredmények: manuális munkaórák csökkentése, hibák számának csökkenése, költségcsökkenés, folyamat időigényének csökkenése (gyorsaság)
    • megvalósíthatóság: a folyamatok elvégzéséhez használt meglévő technológiák egyedisége, diverzitása, adatok tárolására és továbbítására szolgáló technológiák jellemzői: papíralapú adatok mennyisége, digitális érettség
    • komplexitás: az automatizálandó folyamatok bonyolultsága, erőforrás-igénye, szabályszerűsége, szabályozottsága, szervezettségének szintje
    • megtérülés: az automatizációs megoldások fejlesztésére fordítandó erőforrások befektetésével elérhető eredmények, előnyök és megnyíló lehetőségek
  2. Az előkészítő elemzések után elkezdődhetett a kiválasztott folyamatok automatizálása: a folyamatot alkotó feladatokat elvégző botok fejlesztése, rendszerbe szervezése, tesztelése. Először csak pár folyamat átalakítása történt meg egy pilot projekt keretében, melynek során a botok fejlesztése mellett sor került az ügyfél részéről a projektben közvetlenül résztvevők, valamint a jövőben az automatizációs megoldásokat használó, üzemeltető kollégák képzésére, betanítására is.
  3. A pilot projekt eredményeként az abban automatizált folyamatok kiváltották a korábban manuálisan végzett tevékenységek 85%-át. Ezek alapján a cég további pénzügyi folyamatok automatizálása mellett döntött. Az automatizációs projekt vállalati, stratégiai szintűvé bővítéséhez a cég létrehozott egy RPA Kiválósági Központot (RPA Center of Excellence).

A projekt során eddig 20 komplex pénzügyi és adóügyi folyamatot automatizáltak, melyek 10-féle meglévő rendszert érintenek, ezáltal évente 3900 emberi munkaórát takarítanak meg (ebből 1100 munkaórát a csúcsidőszakokban) és a manuális tevékenységek 85%-át váltották ki. Nagy mértékben csökkentették a területen dolgozók terheit, sokkal kevesebb túlóra keletkezik a csúcsidőszakokban is, mindez a hibák nagyarányú csökkenéséhez, pontosabb munkavégzéshez, magasabb minőséghez vezetett.

A cég természetesen folytatja és bővíti a folyamatautomatizációs terveit, más tevékenységi körökre is kiterjesztve azt, mely a cég vállalati szintű digitalizációs stratégiájának szerves része lett.

Forrás:

https://www.pwc.com/us/en/library/case-studies/boston-scientific-boosts-efficiency-with-rpa.html

Cerner Corporation

A 40 éves múltra visszatekintő Cerner egészségügyi informatikai szoftvereket és eszközöket szállít világszerte. Mai napig több, mint 27000 intézmény használta már a termékeiket.

A termékeik és szolgáltatásaik folyamatos fejlesztése révén igyekeznek megfelelni a kor kihívásainak és az ügyfelek elvárásainak. Az orvostudomány és információtechnológia párhuzamos és sok ponton kapcsolódó fejlődése az egészségügyi adatok és adatforrások nagyfokú diverzitását és komplexitását is eredményezte. A különböző rendszerekből és eszközöktől származó érzékeny egészségügyi, diagnosztikai adatok feldolgozásához, a szükséges információtartalom kinyeréséhez azokat egy közös alkalmazásban kell rögzíteni, integrálni és tárolni.  Ez a feladat hagyományos módon végezve sok elemében igényel manuális adatbeviteli vagy másolási munkát. Mindeközben az adatok legmagasabb szintű biztonságát is garantálni kell.

A cég több automatizációs eszköz kipróbálása után döntött az Automation Anywhere megoldásai mellett.

A projektet egyetlen licensz felhasználásával indították, egyetlen rendszermérnök 3 hónapos munkával egy 15 komponensből álló automatizációs modellt dolgozott ki. Ezek után egy nagyobb csapat elkezdte a projekt szélesítését, a folyamatok feltérképezését, priorizálását és az automatizáció előkészítését.

Az Automation Anywhere eszközök használatával a Cerner automatizálta több fejlesztési és tesztelési folyamatát, melynek következtében:

  • 60%-kal nőtt a fejlesztők hatékonysága: a korábban 2-3 órás feladatok elvégzéséhez szükséges idő 30-40 percre csökkent. A cég 5 további fejlesztő alkalmazását kerülte így el.
  • Az átfutási idők rövidültek: a gyorsabb fejlesztői munka az ügyfélprojektek gyorsabb megvalósítását, nagyobb ügyfél-elégedettséget eredményezett.
  • A befektetés fél év alatt megtérült és éves szinten 628%-os megtérülést eredményezett.
  • Évente 130 000 dollár megtakarítása vált lehetővé.

Forrás: https://resources.automationanywhere.com/case-studies/cerner

A fentiekben bemutatott példák jól mutatják, milyen rendkívüli lehetőségeket rejt a folyamatautomatizáció az egészségügyi, kutatási tevékenységet folytató vállalkozások számára is.

További esettanulmányok elérhetők az Automation Anywhere virtuális könyvtárában

https://www.automationanywhere.com/resources/customer-stories ,

valamint az alábbi linken:

https://www.featuredcustomers.com/vendor/automationanywhere/case-studies