Ixenit Blog

RPA esettanulmányok a gyógyszergyártás és egészségügyi szolgáltatások területéről

Az előző blogbejegyzésemben általánosságban írtam az RPA megoldásoknak az élettudományokhoz kapcsolódó vállalkozások üzleti és szakmai folyamataira való adaptálásának lehetőségeiről. Jelen írásomban a szektor tőkeigény és bevétel tekintetében legerősebb ágazata, a gyógyszerfejlesztés, valamint az eg...

Folyamatautomatizálás az élettudományokhoz kapcsolódó vállalkozásoknál

Az élettudományok, vagyis az élet jelenségeinek és folyamatainak kutatása a XX. századtól kezdődően olyan eredményekkel szolgálnak a világ számára, melyek egyfelől új termelő és szolgáltató funkciókat hoznak létre, másrészt átalakítják a már meglévőket. A molekuláris biológia, biokémia és biotechnológia felfedezései új alapokra a helyezték a növénytermesztés és állattenyésztés, a gyógyszerfejlesztés és számos más iparág működését és a bennük érintett cégek piaci pozícióját. Ugyanakkor ez a fejlődés, illetve a fejlődés kereteit és korlátait megadó szabályozások soha nem látott adatmennyiség kezelését és feldolgozását teszik szükségessé.

Hogyan segíti az RPA a pénzügyi szektort a COVID-19 során felmerült kihívások megoldásában

A COVID-19 globális terjedése az üzleti szereplőket és közösségeket mind gazdasági, mind humanitárius hatásokkal szembesíti, amelyek próbára teszik az infrastruktúrát, az erőforrásokat és az eddig jól működő gazdasági modelleket. A gazdasági szereplők egyfelől a vírus terjedése elleni védekezésre, m...

Oracle Fusion ERP magyarországi környezetben

Milyen elvárásokat támasztunk egy modern ügyviteli, illetve vállalatirányítási rendszerrel szemben? Mely kritériumoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy Magyarországon használható legyen? Ezúttal a lokalizáció témáját járjuk körbe.

Az IT szerepe a koronavírus okozta károk enyhítésében

A távolságtartás, a személyes kontaktus hiánya új kihívások elé állítja az embereket és a cégeket egyaránt. Ami eddig természetes volt, attól most hirtelen megfosztott minket egy nem várt biológiai veszély.

Szerencsére az informatikai eszközök révén fizikailag elszigetelve is kapcsolatban tudunk m...

ERP rendszerek jövője

A vállalkozások nagyobb része használ valamilyen ERP rendszert. Ezek lehetnek egészen egyszerű dobozos termékek, amelyek csak a kimenő és bejövő számlák kezelésére alkalmasak, vagy házon belül fejlesztett egyszerűbbnek induló, majd organikusan fejlődő, egyre komplexebbé váló megoldások, valamint a n...

© 2021 Ixenit Kft.

www.ixenit.com