Vissza

Betekintés a UiPath RPA megoldásába

  Kálmán Bohus

  2019.04.15. 10:00

Az RPA megoldásokat készítő többtucatnyi cég közül a nagy elemző cégek rendszerint 3 vezető szereplőt emelnek ki: UiPath, Automation Anywhere és Blueprism. Közülük a UiPath megoldását mutatom be áttekintő jelleggel. Az RPA megoldásokról általánosságban 2019. április másodikán írtam.

A UiPath egy kelet-európai sikertörténet. 2005-ben alapították Bukarestben, de az akkor 10 fős cég csak 2013-ban mutatta be az első RPA megoldását. Azóta exponenciális növekedési pályára álltak: 2015-ben kapták az első kockázati tőkebefektetést, tavaly márciusban 1 milliárd, szeptemberben 3 milliárd, idén márciusban már 7 milliárd dollárra értékelték őket. Mindeközben összesen 800 millió dolláros tőkebevonásból globális céggé váltak New Yorki központtal, több ezer alkalmazottal.

 

 

A UiPath Stúdió eszköz az automatizációs folyamatok elkészítésére és kipróbálására szolgál. Az elkészült folyamatokat távolról a Robot alkalmazás tudja futtatni, ehhez azonban először a folyamatot az Orchestrator modulba publikálni kell, ott lehet a robotokhoz rendelni.  Úgy is felfoghatjuk, hogy a Studióban zajlik a feladat leírása, az Orchestrator a főnök, aki kiosztja a feladatokat, és a Robot a munkavállaló, aki elvégzi a munkát.

A robotok futhatnak valós vagy virtuális gépeken is, a felhasználó által felügyelt vagy felügyelet nélküli üzemmódban is. Az Orchestratort lehet telepíteni saját munkaállomásra, de akár mobiltelefonra is, vagy a UiPath felhőjét is lehet használni egy webes felületen keresztül.  

Egy RPA projekt esetén a munka oroszlánrésze a Studióban történik.  A Studióban több száz előre elkészített aktivitás közül választhatunk, és ezeket drag and drop módszerrel folyamatba szervezhetjük. A beépített aktivitások fő csoportjai: 

  • Felhasználói interfész automatizálás: különféle interfész elemek írása, olvasása, programok, böngésző megnyitása
  • Alkalmazás integráció: Excel, CSV fájl és levelezéskezelési lehetőségek
  • Rendszer aktivitások: fájlok, triggerek, üzenetek kezelése
  • Programozási aktivitások: ciklusok, vezérlések; debug és hibakezelés

Fontos lehetőség, hogy a beépített alkalmazásokon kívül a Studió csomagkezelőjével lehet külső fejlesztők által írt aktivitásokat is telepíteni, illetve a NUGET.ORG csomagjai is elérhetők. Pl. ha JSON fájlokkal kell dolgoznunk, amire nincs beépített megoldás, akkor több ingyenes vagy fizetős csomag közül választhatunk.  Saját magunk is írhatunk csomagot, ehhez a Microsoft Visual Studio .NET fejlesztői környezet és a NUGET csomagkészítője szükséges.

A UiPath Go weboldalról pedig kész process-csomagok tölthetők le, pl. SAP ERP-hez, Salesforce-hoz és sok más ismert szofverhez, melyek kész több aktivitásból álló komponenseket tartalmaznak. Ezek felhasználása nagyban meggyorsítja az adott alkalmazások automatizálását, illetve a félkész folyamatok tanulmányozásából sokat lehet tanulni is.

Egy új folyamatot legkönnyebben a Recorder használatával hozhatunk létre. Ez hasonló pl. az Excel Makró felvevőhöz: végre kell hajtanunk a kívánt műveleteket, a Recorder pedig közben létrehozza a Studióban a folyamatot a szükséges lépésekkel. Pl. az üzleti alkalmazásunkban új vevők felvitelét szeretnénk automatizálni. Ekkor egy konkrét vevő felvitelét felvesszük, majd a felvételkor használt konstans érték helyett változókat vezetünk be, amelyek értékeit pl. egy Excel táblából vehetjük. Ha ezután ezt egy ciklusba tesszük, mely egy Excel tábla vevőket tartalmazó sorain lépeget végig, már kész is van egy egyszerű vevőfelviteli interfészünk.

Külön Recorderek állnak rendelkezésre Web, normál Desktop, Citrix vagy kép alapú, pl. virtualizált vagy távoli asztal környezetek automatizálásához.

Egy hasznos eszköz a UI Explorer, mely a Windows alkalmazások vagy web ablakok belső struktúráját térképezi fel, és jeleníti meg egy fastruktúrában. Ebben a struktúrában minden UI elemnek (gomb, szövegmező, menüelem stb.) létrehoz egy egyedi azonosítót, egy ún. szelektort.  Ez a kulcsa a UiPath működésének, hiszen így tud pontosan és megbízhatóan hivatkozni az elemekre. Így néz ki pl. egy nagyon egyszerű alkalmazás, a jegyzetfüzet UI struktúrája:

A szelektor egy XML részlet, melyben az utolsó elem a hivatkozott UI elem, előtte pedig annak szülője és így tovább, egészen a legfelső gyökér elemig, ami általában az alkalmazás ablaka.

A szelektor szerkeszthető, pl. ha egy szállítói számla részleteit tartalmazó ablak neve a könyvelési rendszerben tartalmazza a számlaszámot, akkor azt egy helyettesítő karakterrel lecserélve a szelektor tetszőleges számú számlára használható lesz.

A képernyő vagy web adat kinyerés (screen, web scraping) funkcióval szöveges adatokat, vagy akár egyszerre egész táblázatokat lehet kiolvasni és lementeni. Ennek egy speciális esete, mikor a szöveg csak képként érhető el, mint pl. PDF dokumentumok, vagy virtuális gépek felületei esetén. Ekkor a Stúdió karakterfelismerő motorokat használ, a Google Tesseract és a Microsoft Modi között lehet választani. 

Nézzünk egy egyszerű példát a webről történő adatkinyerésre: olvassuk ki a Wikipediáról a Föld országainak lakosságát és mentsük el egy Excel táblába. Így néz ki ez a nagyon egyszerű folyamat:

Az Attach Browser aktivitás megnyitja az adott weboldalt, és az ott kijelölt területből az Extract Structured Data lementi az országok adatait egy tábla típusú változóba. Ezután az Excel Application Scope aktivitással nyitunk egy Excel táblát, és a Write Range aktivitással bemásoljuk az országok tábla változó értékét. Ennyi az egész, ezt a kis mintafolyamatot 5 perc elkészíteni.

Az Orchestrator webes felületén lehet megnézni az egyes robotok és folyamatok futásának állapotát, az egész működés innen felügyelhető, így néz ki erre szolgáló főképernyő:

A UiPath megoldás teljes értékű próbaverziója minden megkötés nélkül letölthető próbálkozásra, sőt kisebb cégek bizonyos megkötésekkel (5 millió USD alatti árbevétel, maximum 250 PC) akár éles feladatokra is használhatják. A UiPath Academy-n ingyenes e-learning tanfolyamokkal lehet kezdeni a tanulást.  A UiPath fenntart egy aktív közösségi fórumot, ahol kérdéseinkre választ találhatunk.

A UiPath egy havi frissítési ciklussal dolgozik, ami folyamatos fejlődést biztosít. Most áprilisban készült el például az AI Computer Vision aktivitás csomag egyelőre béta verzióban, ami a képként elérhető virtualizált vagy Citrix környezetek automatizálásában hoz egy ugrásszerű előrelépést, mivel a gépi látás eszköztárának felhasználásával képes a virtualizált alkalmazás felhasználói interfészének feltérképezésére, és az egyes interfész elemek (gomb, menü, szövegdoboz stb.) felismerésére és szelektorral való ellátására.

A UiPath felhasználói felülete átgondolt és jól kezelhető, programozási ismeretek nélkül is megtanulható és használható. Speciális esetekben szükség lehet programozásra, ha a beépített vagy letölthető aktivitások nem elégségesek, de ekkor sem kell egy új programnyelvet megtanulni, hanem a Microsoft széles körben elterjedt megoldásai használhatók. Pl. ha az alap beépített Excel aktivitások, mint cella, sor, oszlop, cellatartomány írás, olvasás, formázás, másoláson kívül másra is szükség van, akkor Visual Basic szkript írásával és meghívásával tetszőleges Excel funkció elérhető.

A UiPath megoldását bátran ajánlom az RPA iránt érdeklődőknek.

 

 


   

Megjegyzések
Még nincsenek hozzászólások. Légy első!

Blog kategória

Címkefelhő

Legutóbbi bloggerek

Bálint Mészáros
Bejegyzések: 1
Csillagok: 0
Dátum: 2019.06.11.
Adrienn Keszőcze
Bejegyzések: 1
Csillagok: 0
Dátum: 2019.05.28.
György Retek
Bejegyzések: 11
Csillagok: 19
Dátum: 2019.05.14.
Kálmán Bohus
Bejegyzések: 3
Csillagok: 0
Dátum: 2019.04.29.
Tamás Molnár
Bejegyzések: 7
Csillagok: 11
Dátum: 2019.03.18.

Kapcsolat