Második alkalommal tartottunk online előadást robotizált folyamatautomatizálás témakörben, mely webinárra most elsősorban az e-kereskedelemben érdekelteket vártuk, hogy olyan hasznos use case-eket mutassunk be számukra, melyekből kiderül, milyen módon segítheti az RPA üzleti folyamataik hatékonyságának növelését.

Azt gondoltuk, hogy az online értékesítés most az a terület, ahol az elmúlt időszakban a pandémia hatására megnövekedhetett a forgalom, s ezt a feltételezést a közönségnek feltett kérdésekre adott válaszok is megerősítették, sőt kiderült, hogy a résztvevők további növekedést várnak a következő időszaktól is.

Az RPA használata azokon a területeken a leghatékonyabb, ahol az üzleti folyamatok során felmerülő feladatok nagy számban fordulnak elő, illetve standarizáltak, ezeket érdemes szoftveresen automatizálni, hogy a manuális munkát a nagyobb hozzáadott értékű feladatok megoldására csoportosíthassuk át.

Ilyen üzleti folyamat például az online kereskedelemben a pénzügyi tranzakciók adminisztrációja, illetve minden olyan terület, ahol sok a manuális munka.

Na de lássuk, milyen use case-eket mutattunk be az érdeklődők számára!

Data Scraping:

Ebben a példában egy viszonteladói web shop-ot mutattunk be, mely mutatja a benne lévő termékek elérhetőségét, árát és melyet frissíteni szeretnénk a beszállító honlapján lévő információk alapján. A beszállító nem biztosít letölthető formátumú listát az aktuális termékeiről és a termékek elérhetőségéről, ezért a honlapján keresztül kell megszerezni az információkat. Erre használjuk a UIPath platform data scraping megoldását, ami végig lépeget a beszállító honlapján és összegyűjti a megfelelő adatokat. Az adatok először „ömlesztve” jelennek meg, de a folyamat képes oszlopokba rendezni őket, így létrehozva egy megfelelő beszállítói listát.

Ezt a listát hasonlítjuk össze a web shop-ból letöltött listával.

A folyamat három riportot hoz létre:

  • eltérés riport: azokat a termékeket tartalmazza, melyek hiányoznak valamelyik listából;
  • készlet eltérés riport: azokat a termékeket tartalmazza, ahol változott a készlet státusza;
  • ár eltérés riport: azokat a termékeket tartalmazza, ahol változott az ár.

A riportokat a robot elküldheti egy tetszőleges e-mail címre vagy lementheti egy megadott tárhelyre. A folyamat kb. 3400 terméket tud megvizsgálni 8 perc alatt, így a felhasználóknak már csak azokkal a termékekkel kell foglalkozniuk, ahol ténylegesen van eltérés.

Online Payment:

Az elmúlt időszakban az online értékesítésre való áttérés következtében megnövekedett a befizetési tranzakciók száma is, melyek ERP-ba, azaz egy vállalatirányítási rendszerbe történő rögzítését célszerű lehet automatizálni. Az online fizetési szolgáltatók, mint például a Paypal, vagy az American Express, elérhetővé teszik a tranzakciók listáját, ezek letölthetőek a szolgáltatók fiókjaiból. A robot letölti ezeket a tranzakciós listájákat, és belépve az ERP rendszerbe rögzíti a tranzakciókat a számlaszám alapján.

Havi 1000-1200 tranzakcióval számolva a robot a feladattal összesen 4-5 órát foglalkozik a hálózat sebességétől függően. Ez egy adminisztrátornak nagyjából 25-30 órát jelenthet.

Bízunk benne, hogy mindkét felhasználási terület bemutatása hasznos volt a résztvevők számára.

A webinár teljes felvétele elérhető és visszanézhető az Ixenit YouTube csatornáján.

A robotizált folyamatautomatizálással kapcsolatosan pedig még több információ olvasható az rpa.ixenit.com-on.

Találkozzunk a következő webinárunkon is!

  | |

5.0